Közgazdasági és politikai körökben is széleskörű egyetértés van abban, hogy Magyarország csak a gazdasági aktivitás (a munkavállalási hajlandóság) növekedésén keresztül állhat hosszútávon is egészséges és fenntartható növekedési és fejlődési pályára. Abban is egyetértés mutatkozik, hogy a magasabb munkerőpiaci részvételi ráta irányába nem vezet "királyi út", azt csak a gazdasági környezet olyan megváltoztatásával lehet elérni, amely egyszerre ösztönző a munkahelyteremtés és a munkavállalás irányába. A munkavállalás iránt (vagy éppen ellenében) ösztönző környezetnek integráns része a munkanélküli ellátórendszer és annak részletes szabályai. Az állami rendszerek reformjáról szóló viták szinte teljesen figyelmen kívül hagyták a munkanélküli ellátórendszert talán azért, mert ez a rendszer relatíve kicsi a kiadásait tekintve és már jelenleg is az Európában bevett normák szerint működik. De vajon ezek az "európai normák" helyes munkavállalási ösztönzőknek adnak életet?

A munkanélküli ellátórendszer passzív oldala a munkanélküliségi biztosítás - a hazai hivatalos nyelvezet szerint "álláskeresési támogatás" -arra szolgál, hogy enyhítse a fogyasztás visszaesését az önhibán kivül munkanélkülivé válást követő - álláskeresésre szolgáló - időszakban. Az európai gyakorlatban ezt a biztosítást egy kockázatközösséghez való kötelező csatlakozás útján nyújtják: a bérekre kivetett járulék egy része - tulajdonképpen a mindenkori foglalkoztatottak - fizetik a munkanélkülivé váltak (és persze nem a munkapiacra frissen belépő munkanélküliek) járadékát egy az álláskeresés szempontjából méltányosan hosszú (6-9 hónapos) időtartamra. (Az álláskeresési támogatás összegéről és a folyósítás hosszának a részleteiről itt olvashat.)

A kockázatközösség működtetésén alapuló munkanélküliségi biztosítás hatásos működtetése feltételezi azt, hogy az önkéntes szabálykövetés az általános norma, hogy az informális gazdaság kicsiny, illetve hogy az informális gazdaságban nem (vagy alig) lehet munkát végezni a hatóságok tudta nélkül az álláskeresési járadék folyósítása idején, illetve hogy a korrupció nem (vagy alig) jelent problémát a végrehajtásban. Közgazdasági szóhasználattal élve a rendszer akkor működik jól ha a "morális kockázat" alacsony szintű. Fennállnak ezek a feltételek Magyarországon?

Dél-Amerika több országában nem (sem) álltak fenn a fenti feltételek és ez inspirált némi innovációt a munkanélkülivé válók jövedelempótlása terén. Az alapötlet az volt, hogy egy kockázatközösségben való részvétel helyett az egyén megtakarítási kötelezettsége útján álljon rendelkezésre az álláskeresés időszakában a fogyasztás kisimítását lehetővé tevő összeg. A talán legsikeresebb chilei munkanélküliségi megtakarítási számla programról szóló Acevendo, Eskenasi és Pagés tanulmányt itt olvashatja. Itt találhatja azt a Hartley, van Ours és Vodopivec tanulmányt, amely empírikusan bizonyítja a chilei model helyes irányú - azaz a munkanélküli időszak során a munkahely keresési intenzitás és a munkanélküli időszak csökkenése irányába mutató - ösztönző hatásait. Itt olvashatja azt a van Ours és Vodopivec cikket, amely bemutatja, hogy egy Magyaroszághoz hasonló országban - Szlovéniában - is a kockázatközösség típusú munkanélküliségi biztosítás arra teremt kéztetést, hogy a járadékra való jogosultság teljes időszakát a munkanélkülivé váltak ténylegesen munkanélküliként töltsék, még akkor is ha képesek lennének megfelelő munkát találni egy rövidebb időszak alatt.

A munkanélküliségi megtakarítási számlák (unemployment insurance savings accounts - UISAs) alapötlete egyszerű: a morális kockázat csökken (vagy szélső esetben el is tűnik) ha az egyén csalással csak a saját és nem más pénzét szedheti ki. Fontos, hogy ha nem korábban akkor az aktív életpálya végén a munkanélküliségi megtakarítási számla egyenlegét (a befizetések hozmával együtt) az egyén birtokba veheti, az nem kerül be egy közös kalapba. Nincs értelme meghosszabbítani a munkanélküliként tölthető időszakot ha az ebben az időszakban élvezet jövedelempótlás valójában az egyén saját megtakarításait csökkenti.

Persze a munkanélküliségi megtakartítási számlák rendszere sem tökéletes, különösen nem az annak vegytiszta, azaz pusztán kötelező megtakarításra épülő változata. Ha kizárólag a kötelező megtakarítás a munkanélküli időszakra szóló jövedelempótlás forrása akkor sokan válhatnának munkanélkülivé mielőtt egy méltányosan hosszú álláskeresési időszak jövedelempótlását finanszírozni tudnák a munkanélküliségi megtakarítási számlájukról. Az erre a problémára választ adó megoldási módozatokról a következő bejegyzésben írok részletesen. Addig is az érdeklődők elolvashatják azt a Robalino, Vodopivec és Bodor cikket, amely ennek a problémának a megoldását is ecseteli. A következő bejegyzésben arról is írni fogok, hogy vajon tényleges tőkefelhalmozást kell elképzelni a munkanélküliségi megtakarítási számlákon vagy felosztó-kirovó finanszírozás is elképzelhető-e "névleges számlák" mögött. Az a kérdés is megválaszolásra vár, hogy a munkanélküli megtakarítási számlák rendszere hogyan illeszkedne a létező magyarországi társadalombiztosítási és munkanélküli ellátási szabály- és intézményrendszerekhez. Addig is örömmel veszem a blog olvasóinak a megjegyzéseit arról az véleményről, hogy a hazai munkavállalási hajlandóságot a munkanélküli ellátórendszer ösztönzőinek kreatív jobbítása útján is támogatni lehet és kell.