HTML

EconMatters

Közpolitika, közgazdaságtan, ösztönzők és politikai kimenetek: "Economics Matters", "Incentives Matter", "Political Economy Matters".

Ez a blog azoknak szól akik hisznek abban, hogy a közpolitikai (public policy) döntéseknek közgazdaságilag megalapozottak kell lenniük: "Economics Matters".

Amikor közgazdasági megalapozottságról beszélek akkor nem pusztán és elsősorban a makrogazdasági stabilitással való összhangra gondolok, hanem inkább arra, hogy a közpolitikáknak ösztönző hatásokon keresztül kívánatos egyéni és társadalmi magatartásokat ("behaviors") szükséges indukálniuk: "Incentives Matter".

Persze csak olyan közpolitikákról érdemes szót fecsérelni, amelyek a politikai rendszer sajátos érdek- és döntéhozatali rendszerében is képesek venni az akadályokat: "Political Economy Matters".

Ez a blog akkor indul amikor egy eddig példátlan mértékű felhatalmazással rendelkező Kormány alakul Magyarországon 2010-ben. Jó lenne ha a blogon érlelődő eszmecsere hozzájárulna azokhoz a közpolitikai vitákhoz, amelyek segíthetik az új Kormányt helyes(ebb) döntések meghozatalában.

Bodor András

Friss topikok

Utolsó hozzászólások

Archívum

Economics Matters - Incentives Matter - Political Economy Matters

2010.05.31. 22:58 EconMatters

Magánnyugdíjpénztárak: nem államosítás, hanem államilag vezérelt költségcsökkentés kell!

Címkék: nyugdíj nyugdíjreform dc magánnyugdíjpénztárak portfolioblogger 2. pillér defined contribution fedezett nyugdíjpillér

Felmerült az ötlet, hogy az újonnan alakult magyar Kormány költségvetési mozgásterét a magánnyugdíjpénztárak államosításával vagy a pénztártagok számára az állami nyugdíjpillérba való át- vagy visszalépés megnyitásával erősítse. Az Index.hu által közölt írásukban Baksa Roland és Jenei Miklós azt állítítják, hogy Matolcsy Györgynek Surányi György adott ilyen irányú tanácsot. A portfolio.hu által közölt írásában Somi András közöl hasonló információkat és érvel az államosítással szemben. Miért is kerül szóba az államosítás? Tágabb értelemben mi lenne a teendője az új Kormánynak a magánnyugdíjpénztárak kapcsán a leendő nyugdíjasok érdekében? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a következő bejegyzés.

A magánnyugdíjpénztári rendszer bevezetése tényleg hozzájárult és még a mai napig is hozzájárul az államháztartási hiány növekedéséhez, mert a rendszerbe átlépett aktív korban lévők a társadalombiztosítási járulékuknak egy részét immár nem az állami felosztó-kirovó finanszírozású pillérbe fizetik, így a jelenleg nyugdíjban lévők és a közeljövőben nyugdíjba vonulók állami nyugdíjának egy finanszírozási forrása kiesett-kiesik. Persze ez a kiesés csak rövidtávú megközelítésben és a tökéletlen államháztartási hiánymutató bűvöletében aggályos. Az magánnyugdíjpénztári pillér bevezetése nemcsak bevételektől fosztotta meg az államot, hanem az állami nyugdíjpillér kötelezettségfelhalmozódásának az ütemét is lelassította. A nyugdíjszakmában ezt a folyamatot gyakran úgy írják le, hogy a nyugdíjrendszer implicit adósságállományát explicit állami kötelezettséggé váltja a fedezett nyugdíjpillér bevezetése. Általában is elmondható, hogy a nyugdíjrendszerek akkor működnek helyesen ha azok diverzifikálják az időskori jövedelemforrásokat úgy, hogy az egyes jövedelemforrások kitettsége a különböző makrogazdasági, munkaerőpiaci, demográfiai és tőkepiaci sokkhatásokra tekintettel eltérőek legyekenek. Ennek a "több lábon állási kritériumnak" a magyar nyugdíjrendszer megfelel: az kisebb mértékben a tőkepiaci sokkoknak kitett tőkefedezett pilléren, nagyobb mértékben a munkaerőpiaci és demográfiai sokkhatásoknak kitett állami (felosztó-kirovó) pilléren nyugszik. Ezt az erényét a rendszernek érdemes lenne megőrizni még akkor is ha az EU költségvetési könyvelési rendszere és az Európai Stabilitási és Növekedési Egyezményben agyonhangsúlyozott tökéletlen mutatók implicite ösztönzik a fedezett pilléreket korábban bevezető államokat e rendszerek visszaállamosítására. (Számunkra tehát nem az argentín államosítási példa, hanem sokkal inkább a jelenlegi lengyel kormány erre irányuló - ezeddig sikertelen - kísérlete a relevnáns mintapélda.)

Az új Kormánynak persze méltányolható az az igénye, hogy a beígért gazdaságpolitikai fordulat végrehajtásához javítson a költségvetési mozgásterén, de az nem helyes ha ezt a magánnyugdíjpénztárak államosításával teszi. Egy alaposabb elemzés lehet, hogy azt is kimutatná, hogy az állami nyugdíjrendszer belső hozamrátája magasabb, mint az államkötvények után fizetendő kamat, tehát az állam hosszú távon akár több kötelezettséget is vehet a hátára a magánnyugdíjpénztári vagyon átvételével, mintha egy hasonló forrástömeget az államkötvénypiacon keresztül szerezne be. (A nyugdíjrendszer belső hozamrátája az a (reál)kamat, amely a munkavállalói és munkáltatói járadékok folyamának a jelenértékét egyenlővé teszi az ezen hozzájárulások nyomán kelektező jogosultságok szerint kifizetésre kerülő nyugdíjpénzáramlások jelenértékével mondjuk egy életkori kohortra vonatkozóan.)

A fenti érveléssel persze nem azt akarom mondani, hogy a hazai magánnyugdíjpénztári rendszer hibátlan lenne vagy, hogy a Kormánynak érintetlenül kellene hagynia a nyugdíjrendszer ezen pillérét. A magánnyugdíjpénztári rendszer ma Magyarországon még nincsen kész, az abból való kifizetések szolgáltatási rendszerét még nem hozták tető alá, és ami a legnagyobb baj, a nyugdíjtőke kezeléssel kapcsolatos költségek kapcsán a magánnyugdíjpénztárak még ma is túlságosan magas költségeket számolnak fel. A magánnyugdíjpénztári vagyonkezelési költségek a PSZÁF honlapján (könnyen hozzáférhető módon) közzétett utolsó 2007-es adatok szerint 0.1%-0.98% között mozogtak a vagyontömegre vetítve, és a felső határ már egy szabályozási intézkedésnek köszönhetően kisebb, mint a 2005-ös 1.62%. Az állami szabályozás tehát már igyekezett leszorítani a vagyonkezelési költségeket, de a vagyonkezelői lobbi láthatóan jól működött, mert a költségplafont meglehetősen magasan húzták meg és a pénztárt nem választók besorolására vonatkozó automatizmus sem képes a létező piaci arányokat erősen befolyásolni. Számos kutatási eredmény igazolja, hogy a pénztárak között nincs a költségszintjük szerinti effektív verseny, a pénztárak közötti átigazolás nagyon ritka sok oknál fogva, így pl. a társadalom pénzügyi ismereteinek a színvonala miatt is. A magas költségek azért jelentenek problémát, mert azok a nyugdíjak értékéből vesznek el és kumulált hatásukban nagyon is sokat. Vegyünk például egy a munkaerőpiacra 22 éves korban belépő fiatalt aki ebben a kezdő évben 1 egységnyi befizetést eszközöl egy magánnyugdíjpénztárba. Tegyük fel, hogy az éves átlagos hozama az egyén nyugdíjportfóliójának 6% (kb. 3% reálkamat és 3% infláció). Ha a vagyonkezelési költségek 1 százalékpontot elvonnak a bruttó hozamból akkor 40 év múlva 62 éves korban nyugdíjba vonulna a hivatkozott egyén 7 egységnyi megtakarítást vehet birtokba a 22 évesen eszközölt befizetése alapján. Ha a vagyonkezelési költség "csak" 0.5 százalékpontra rúg akkor 8.5 egységnyi a kivehető összeg. A durván 21%-os különbség a 0.5 százalékpontos hozamkülönbözet alapján jól mutatja, hogy a magas kezelési költségek milyen drasztikus hatással vannak az egyének nyugdíjvagyonára különös tekintettel az életpálya korai szakaszán befizetett hozzájárulások esetében. Sok példa mutatja, hogy nem lehetetlen 0.5 százalékpont alá leszorítani a kezelési költségeket, pl. a svéd rendszerben az egyik alapértelmezett portfólió költsége csak 0.16 százalékpont, de a részvényeket is tartalmazó alapértelmezett svéd portfólió vagyonkezelési költsége sem haladja meg a 0.5 százalékpontot.

Mi lehetne tehát az új Kormány tevékenységének vezérfonala a nyugdíjpénztárakra vonatkozó szabályok megváltatoztatás terén? A pénztárak között az egyének átlépési magatartása által indukált verseny illúzióját el kell felejteni, de az állam megfelelő szabályozási beavatkozással kieszközölhet költségleszorító versenyt. Az első lehetőség az, hogy az állam egy (vagy akár kockázati profilonként egy) alapértelmezett portfólió vagyonkezelési tevékenységére költségalapú versenyt hirdet. Az összes olyan munkaerőpiaci belépő aki nem választ magának nyugdíjpénztárt és azok is akik más oknál fogva nyugdíjpénztár nélkül maradnak automatikusan ebbe a pénztárba kerülnének besorolásra, így a potenciálisan magas tag- és vagyonállományt egy adott időszakra elnyerő üzemeltetői pozícióért érdemes alacsony százalékosan kifejezett díj mellett is harcba indulni. Az állam némi társadalmi kommunikációs támogatást is adhat annak bizonyítására, hogy a vagyonkezelési költségek alacsony volta az alapértelmezett portfólióban komoly kumulált nettó hozamelőnnyel jár a teljes életpályára kitekintve. Ennek a megoldásnak a filozófiai indítattása a libertáriánus paternalizmus: dönts magad magadról, de az állam majd dönt okosan helyetted ha te nem élsz a döntés lehetőségével. A másik opció még erősebb állami beavatkozást feltételez. Ebben az esetben a jelenlegi és a jövőbeli nyugdíjpénztári tagokat nagyobb csoportokra osztják és e nagyobb csoportokra vonatkozó nyugdíjvagyonkezelési megbízásokat aukciók útján értékesíti az állam megintcsak a vagyonkezelési költségcsökkentés szempontja alapján. Természetsen az egyéni portfóliók kockázati profilja az életciklusban elfoglalt hely szerinti referenciaportfólióknak felelne meg és a pályázóknak kemény prudenciális feltételeknek is meg kellene felelniük.

A fent kifejtett vélemény lényege a következő. 1) A magyar magánnyugdíjpénztári rendszer több szempontból is tökéletlen, de annak rövid távú költségvetési célokkal motivált államosítása hiba lenne. 2) Erősebb állami szabályozó beavatkozásra szükség van a magánnyugdíjpénztári rendszerben, mert a pénztárak közötti - a tagok racionális pénztárváltási magatartása által indukált - verseny ideája nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. 3) A verseny vagyonkezelési költségeket leszorító hatását az államnak kell kieszközölnie jól tervezett aukciók útján. Az aukció(k) vagy egy a nyugdíjpénztárt nem választóknak kijelölt alapértelmezett pénztár vagyonkezelőjét jelölné ki vagy akár a nyugdíjpénztári tagság teljes körét kötelezően át lehetne terelni az aukciók rendszere útján leszorított költségszintű pénztárakhoz. A teljes tagállományt átterelő opció úgy is életképes lehet ha az átsorolt egyének dönthetnének arról, hogy nem csatlakoznak ahhoz a pénztárhoz, amely aukció útján elnyerte a számukra nyújtott nyugdíjvagyon kezelési szolgáltatások jogát; ez az alváltozat ismételten a libertáriánus paternalizmus szelleme által motivált. A kockázati profilt a közelmúltban bevezetett életkor specifikus kockázati profilok (vagy ahhoz hasonló) standardok rögzítenék.

Ebben a bejegyzésben nem tettem említést a máig is létező kötelező annuitásra váltási szabály veszélyeiről és a nyugdíjpénztár vs. nyugdíjalap dilemmáról sem, de meggyőződésem szerint ezek az önmagukban fontos ügykörök másodlagosak a magas költségszint jelentette állami beavatkozási igény volumenéhez képest. 

 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://econmatters.blog.hu/api/trackback/id/tr912046462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sandor Karacsony 2010.06.01. 17:59:07

Nagyon jo iras. En azt neznem meg kozelebbrol - ha lenne ra idom - hogy mit tortenne a legendasan illikvid tozsdenkkel, ha egyik naprol a masikra razudulna a magannyugdijpenztari portfolioallomany. A Baksa-Jenei cikk is felismeri ezt a kockazatot, de azt mondja, hogy vannak (??) olyan technikai megoldasok, amelyek menten be lehet lassan fazisolni a 30 milliardos napi forgalmu tozsdere az 1500 milliardnyi ertekpapirallomanyt - de sajnos nem emlit a cikk egyetlen konkretumot sem.

Mindket cikk utalt az argentin peldara, de nem egyertelmu konkluzioval (ie. nem lehetett kiszurni az allamositas miatt lezart poziciok hatasat a valsag miatti capital flight-tol). Az mindenesetre biztos, hogy abban a pillanatban, amikor komolyan formalizalodna jelenlegi allapotaban a terv, rogton akkora short opciok nyilnanak Magyarorszagon, hogy az mar onmagaban artalmas lenne.

Visszaterve az argentin referenciara, az alabbi linkeket erdemes atfutni megfontolas celjabol:

www.reuters.com/article/idUSN2345934020081023

online.wsj.com/article/SB122516435782975265.html

business.timesonline.co.uk/tol/business/industry_sectors/banking_and_finance/article4995794.ece

www.allheadlinenews.com/articles/7012762909

EconMatters 2010.06.01. 18:11:51

Köszönöm a hozzászólást és a hivatkozásokat. Az argentín mellett a lengyel a másik hivatkozott aktuális példa. A lengyel Kormány az alkotmányban rögzített államadósságplafontól megijedve igyekszik a fedezett pillérbe irányított 7.3%-os bérarányos járulékfizetést 3%-osra visszafogni, illetve azt az állami pillérbe irányítani. A lengyel terv a nyugdíjalapok által vásárolt államkötvényvásárlás állami centralizációját is kilátásba helyezi. Lást a cikket az alábbi linken.

www.ipe.com/news/poland-plans-cut-to-role-of-pension-funds_33196.php

Dr. Justice · http://dotkom.blog.hu 2010.06.02. 13:16:42

Egyetértek veled, a vagyonkezelési díjak leszorítása nagyon fontos, akár adminisztratív módon, akár az általad leírt aukciós megoldásokon keresztül, de pénztárak költségeivel kapcsolatban még egy legalább ilyen fontos szempont az összetett költségstruktúra megszüntetése. A befizetésekből levont működési költség és a vagyonarányos kezelési díj amellett, hogy eleve megnehezíti a költségterhelés egyetlen mutatóba sűrítését és a pénztárak összehasonlítását, erőteljes keresztfinanszírozást tesz lehetővé a nagy csoportok számára. Miközben a kis, független szereplők hiába szorítják le versenyeztetéssel a vagyonkezelési díjat akár 20-30 bázispontra, a kisebb tagság miatt a működésüket nehezen finanszírozzák a működési díjakból (nagyon gyenge hatékonyság mellett, azt is el kell ismerni), pedig elvileg "megspórolnak" a tagságnak valamennyi pénzt. Persze azon lehet vitatkozni, hogy a második pillérben van-e egyáltalán értelme 10 ezer tagot számláló intézményeknek, de a költségstruktúra egyértelművé tétele kulcsfontosságú lenne szerintem, összekötve például egy szervezeti reformmal.

EconMatters 2010.06.02. 16:19:29

@Dr. Justice Egyetértek Veled. Az összetett költségstruktúra a torzszülött pénztári intézményi rendszer sajátja. A bejegyzésben azt írtam, hogy a magánnyugdíjpénztári rendszerrel kapcsolatos egyik alapvető illúzió az, hogy a tagok pénztárváltó magatartása a költségek leszorulását eredményező versenyhez vezet a pénztárak között. A másik fontos illúzió az, hogy az elvileg önkormányzati irányítású pénztárakban a tagok ténylegesen a maguk kezébe veszik a pénztárak irányítását. Látjuk, hogy ez nincs és nem lehet így. Akkor persze az összetett költségszerkezetet magával hozó pénztári struktúra megtartásának sincs értelme. Az megér egy hosszabb vitát, hogy a kis tagsággal rendelkező pénztáraknak van-e létjogosultsága; nagyobb munkáltatókhoz kötődően talán igen. A baj az, hogy a magánnyugdíjpénztárak magánnyugdíjalapokká alakulásáról szóló vita és szabályozási javaslatok nem azt hozták a középpontba, hogy jelenleg hiányzó prudenciális és tőkemegfelelési követelmények bevezetése a tagok érdeke, hanem azt hogy a piac hogyan kerülhet újraosztásra, illetve hogy a jelenlegi pénztári közös vagyon kit gazdagíthat az átalakulás során.

Namir 2010.06.09. 11:15:50

El kellene gondolkodni azon, hogy milyen előnyt nyújt az ügyfeleknek egy ugyan magán cégeken (tekintsünk el a tagok=tulajdonosok elvi felállástól) alapuló, de a valóságban egymással csak papíron versenyző pénzügyi megtakarító rendszer és piac, ahol folyamatosan az államnak kell beavatkoznia, mert a szereplők egyáltalán nem versenyeznek egymással az ügyfélért. (Jobb szolgáltatás, magasabb hozam, kisebb költségek...)

Eddig a következők történtek az MNYP-kel (a teljesség igénye nélküli felsorolás):

1. 1997-ben boldog, boldogtalant beléptettek életkortól függetlenül. Szörnyű ostobaság volt.

2. 1998-2006 között "összezártak":
- mindenki állampapírba fektette a pénzt,
- nem versenyeztek egymással.
Több portfóliós rendszerrel nem is beszéltek.

3. A tőkeképzéshez szükséges 15 éves minimális futamidőről hamar kiderült, hogy elszámolták. Kb. a duplája kell. Erről még most is hallgatnak.

3. 2007-től ÁLLAMI utasításra kezdték bevezetni a többportfoliós rendszert. Onnantól hirtelen minden MNYP nagyon okos lett, hogy a vegyes portfoliók mennyivel jobbak (hozam), mint az állampapír. (Akkor addig miért csak azt vették?)

4. Csak állami utasításra kezdték lefaragni a költségeiket. Maguktól nem érdekelte őket, mennyit bukik emiatt az ügyfél.

5. Még mindig megtévesztik ügyfeleiket a kimutatásaikban, mert bruttó hozamokat tüntetnek fel, és az inflációhoz mérik az eredményüket.

6. Az MNYP-ktől elvárt minimális hozamról (nettó bér növekedés), és az elvárt tőke teljesítéséhez szükséges minimális futamidőről továbbra sem beszélnek.

7. Az államnak kellett már többször is "kimentenie" őket, illetve ügyfeleiket, amikor tízezreket léptettek vissza az állami nyugdíjrendszerbe, mert buktak volna az MNYP-vel nyugdíjba menetelkor.

8. Az államnak kellett már előre limitálni a tőke járadékra váltásának költségét, hogy az nehogy túl magas legyen.

Nos, kérdezem én, miért is olyan jó ez a rendszer?

Az igazság az, hogy csak a pályakezdőket lett volna szabad beléptetni, senki mást.

Ahhoz meg feleslegesek az MNYP-k, hogy a jutalékuk levonásával állampapírt vegyenek a tagok által befizetett járulékokból, és "aktív" vagyonkezelést végezzenek drágán, rossz teljesítménnyel, amikor ugyanezt simán meg lehetne oldani állami kereteken belül is, és akkor nem lenne működési vesztesége (jutalékok, költségek) az ügyfeleknek.

EconMatters 2010.06.14. 05:24:00

@Namir: Jogosan vagy elégedetlen a magánnyugdíjpénztári rendszer eddigi teljesítményével. A költségcsökkentés érdekében szükséges állami beavatkozásokról már írtam. Abban is igazad van, hogy a különösen eleinte állampapírtúlsúlyos porfólióknak nem szabadott volna létrejönniük; ezt a jelenséget az életkor specifikus alapértelmezett portfóliók korábbi bevezetésével el kellett volna kerülni. A reform átmenetének menedzsmentje sem volt tökéletes abban az értelemben, hogy mely korcsoportok léptek be a magánnyugdíjpénztári rendszerbe. Itt azt kell megjegyezni, hogy ezt az Alkotmánybíróság érthetetlen ítélete indukálta, amely szerint nem lett volna alkotmányos bizonyos életkori csoportok kizárása a "magasabb tőkepiaci hozamok előnyeit kiaknázó új nyugdíjrendszerből"... "Nézzetek a táblára!" kedves alkotmánybírók... Nekik köszönhetjük, hogy volt egyszer átlépési őrület, majd lett visszalépési őrület... Az újra és újra megnyitásra kerülő visszalépési lehetőség a rengeteg hiba által indukált álmegoldás. Igen, sok minden el lett rontva, de van abban érték, hogy a népesség növekvő részénél egy halmozódó megtakarításállomány fedezi majd az időskori jövedelmi igény egy részét.